Községek Magyarországon
fejlec

Forráskút község

Adatok

Régió: Dél-Alföld
Megye: Csongrád megye
Lakosság: 2200 fő
Terület: 36.64 km2
Népsűrűség: 60,04 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 62

Fekvése

Csongrád megyében, Szegedtől északnyugatra 23.2Km-re fekvő település.

Története

Átokháza dűlőben – melynek nevét a nyelvtudomány az Altuk kun családnévből származtatja – már a 18. század-ban szállásokon gazdálkodtak, majd a 19. század elejére sűrűn lakott tanyasor bontakozott ki. Dorozsmai gazdáknak voltak errefelé földjeik, akik lassan kitelepültek ide, – hasonlóan alakult ki Bordány (régi neve Kistemplomtanya), Üllés (régen Árpádközpont) és Zsombó is. (A 19. Század-ban még szigorúan büntették, akik a meghatározott időnél tovább a tanyai szálláson maradtak – ugyanis így próbáltak meg kibújni az adófizetés alól – ezek a személyek 25 pálcaütést is kaphattak. Később enyhült a szigor, ez lehetővé tette a tanyaközpontok kialakulását, fejlődését.) Forráskút tanyaközpont lakói 1906-ban egy kis templomot is emeltek közadakozásból.

A határ másik része külső csordajárás volt (erre utal a Gyapjas dűlő neve is = itt gyapjas állatot, juhot tartottak valamikor), amit a 18. század végén parcelláztak fel és kezdtek megművelni. Előtte vadvizes, nádas és vízforrásos területekből állt, melyről az itt futó dűlő, majd arról a település is a nevét kapta. A dűlőben a Sija patak folyt, ez a patak a Pest megyéből lefolyó vadvizek levezető medre volt. A kiszáradt meder még jó ideig jelezte a patak egykori helyét. Élt egy hiedelem mely szerint a templom kapujában álló – mára kiszáradt – kút vize volt az egyetlen iható víz a környéken. Kiskundorozsma határvidékéből önálló községgé 1950. január 1-jén vált.

Egyéb fontos évszámok a község életében:

1950. január 1-jétől 1977. március 31-ig önálló község.

1977. április 1-jétől 1988. december 31-ig Üllés társközsége.

1989. január 1-jétől ismét önálló község.

Népességének jelentős része legalább kiegészítő tevékenységként zöldésg-gyümölcs termesztéssel foglalkozik. A mezőgazdasági termelés rendkívül sokrétű; zöldség, gyümölcs és szőlőtermesztés is jellemző. A szőlőtermelő gazdák 1995-ben Hegyközségbe szerveződtek. Forráskúton az alföldi tájborok a jellemzőek: Kövidinka és a Kékfrankos. Állatállománya jelentősen csökkent az elmúlt tíz évben. A levegő átlaghőmérséklete 17 °C fok feletti, páratartalma alacsony, nyári időszakban 64% alatti. A napsütéses órák száma évente átlagosan meghaladja a 2000 órát. Az uralkodó szélirány nyugat-északnyugati, de gyakran előfordul az észak-keleti és déli szél is. A sokszor viharos erejű – böjti szelek – homokverést okoznak a száraz homokon. A település talaja főként futó és barna homok. Gyenge termő- és rossz vízgazdálkodási képessége ellenére kiváló kertészeti és gyümölcstermesztési alap. Szakszerű kertészeti technológiák alkalmazásával, a kiemelkedő mennyiségű napsütésnek köszönhetően az ország egyik legjobb zöldség-gyümölcs termelő területe. Fő természeti kincs a termálvíz. A település tengerszint feletti magássága 120 m. A község területén működik a nemzetközileg elismert minőségű mezőgazdasági gépeket gyártó FORRÁS GÉPEK Kft.

A község központjában, a parkban a II. világháború hősi halottjainak állított emlékmű látható. Forráskúton egyetlen műemlék épület található, az 1906-ban épült római katolikus templom.

A templom búcsúja „Jézus mennybemenetelének ünnepén”, a pünkösd előtti vasárnapon van. A néphagyomány szerint (a tatárjárás előtt) már állt itt egy templom, amely elsüllyedt, de jelesnapok éjszakáján (Szt. György, Szt. István, Szt. Mihály), éjfélkor a beavatottak még hallhatják a harang kongását.

Az évenként ismétlődő helyi hagyományőrző mulatságok közül külön említést érdemel a Tuskóhúzás, az Aratóbál, a Szüreti Mulatság, a Szántóverseny, és az augusztus harmadik szombatján tartott Forráskúti Falunap.

A község nyugati határán elterülő mesterséges tó egész éves horgász lehetőséget biztosít.

Nevezetességei

Következő községek

Forró | Fót | Füle | Fülesd | Fulókércs | Fülöp | Fülöpháza | Fülöpjakab | Fülöpszállás | Fülpösdaróc | Fürged | Furta | Füzér | Füzérkajata | Füzérkomlós | Füzérradvány | Füzesabony | Füzesgyarmat | Füzvölgy | Gáborján | Gáborjánháza | Gacsály | Gadács | Gadány | Gadna | Gádoros | Gagyapáti | Gagybátor | Galambok | Galgagyörk | Galgahévíz | Galgamácsa | Gálosfa | Gamás | Ganna | Gánt | Gara | Garáb | Garabonc

További községek

Perőcsény | Szente | Tiborszállás | Szendrőlád | Erdősmárok | Császártöltés | Baté | Sósvertike | Szajol | Kishódos | Romhány | Múcsony | Ostoros | Csörnyeföld | Kelemér | Kosd | Bánokszentgyörgy | Nemesrádó | Sajószöged | Rigács | Ramocsaháza | Mérges | Vid | Nagymizdó | Damak | Nyíribrony | Fony | Kimle | Lepsény | Kisköre | Kisvejke | Szirák | Iklódbördőce | Csempeszkopács | Szeghalom | Siklósnagyfalu | Kuncsorba | Bakonykoppány | Hosszúhetény | Perenye | Tállya | Nagymányok | Bozsok | Szemely | Sorkikápolna | Tiszakóród | Véménd | Gömörszőlős | Répáshuta | Dány